Szerintem ez egy helyén levő szakmai vita egy szakmai fórumon, ebből a szempontból nem kell itt elvágni, de persze folytatni sem kötelező. :-)
A paraméterezéssel kapcsolatban vannak fenntartásaim, köztük - ha nem is főként - a Track paraméter fontosságával kapcsolatban is. Ez nyilván hat adott esetben a rajzolásaimra is, de a szabotázs/szivatás feltételezése kicsit erős - annyit azért csak feltételezünk egymásról, hogy a jobbítás szándékával van itt mindenki. Ennek szellemében vetettem fel valamit elég konkrétan, amire - ha jól látom - érdemi válasz egyelőre nem érkezett.
Pedig nem biztos, hogy nem tudnám elfogadni, őszintén mondom, érdekelne, mit gondolhat, és mit kellene gondolnia egy trackelőnek egy egy- vagy kétpöttyös vonalról: hogy született, mi vele a teendője? (Főleg ha rajzoló is.)
Vagy általában a trackszámról. Éppen azért, mert jómagam főként saját trackek alapján, új utakat rajzolok, kevés tapasztalatom van arról, hogy egy jellemzően idegen track-köteg felett dolgozó rajzoló hogy csinálja. Az oké, hogy rajzolás során az ember azt látja, hogy egy út nem egészen jól megy egy track-kötegen, akkor igazít rajta (ez a lényeg, nem?), de azt tényleg nem látom világosan, miért kellene ezt kínos precízséggel leadminisztrálnom az érintett szakaszokon. Egy ilyen track-kötegre igazításkor végig kellene bogarásznom az érintett szakaszok paraméterezésében, hogy utolsó állás szerint vajon mennyin állt a Track= és megszámolgatva a csiganyálakat korrigálnom - esetleg egy sok szakaszra bontott vonalnál? Pontosan miért is? Mert ez szerintem nem kis munka, és komoly indok kellene, hogy miért fektessek ebbe energiát, ezt az indokot pedig nem látom. A trackek gyűlnek, ilyen igazításokkal bürökrácia nélkül is fokozatosan a helyükre csúsznak, 0 trackes vonalat 'hasból' meg nem, vagy ha nagyon muszáj, timezone-nal rajzolunk. Én ezt így látom, ha valaki máshogy, beszéljük meg, ennyi.[ előzmény: (27356) t ib i, 2009.01.30 13:24:46] |