Változás az Országos Kéktúra útvonalán
Elkészült az útvonal módosítás a Cserhátban, Felsőpetény és Romhány között.
A felsőpetényi bánya tulajdonosa - balesetveszélyre hivatkozva - megtiltotta a bánya területére való belépést, ezért a megváltozott útvonal Felsőpetényből Alsópeténybe vezet a település központjába (5,1 km). Innen a Béke, majd a Rákóczi utcán hagyjuk el a házakat. A kereszttől balra, az erdőszélen haladunk, majd mélyút következik. Az emelkedő után következő laposabb részen még száraz időben is néhány pocsolya nehezíti járásunkat. Újabb emelkedő után érintünk egy kissé leromlott állapotú vadászházat, ahonnan már rövid idő alatt elérjük a Romhány-hegy gerincét, ahol becsatlakozunk a régi útvonalba (8,3 km).
Felsőpetényben a bélyegzőhely változatlan. Alsópetényben egyenlőre nincs hivatalos OKT bélyegző, de a kocsmában és a Hármaskönyv fogadóban szívesen pecsételnek.
A munkát a Gyalogtúra Bizottság és a Hegyek Vándorai Turista Egyesület aktívái, illetve tagjai végezték el.
Az új OKT igazoló füzetben már a megváltozott nyomvonal is feltüntetésre került.
A térképen az új útvonal sárga színnell jelölve.
Térkép a változásról
Forrás: MTSZ |