Valóban, az időjárásnak is köszönhetően csodásra sikeredett a szombati napunk, bár a sötétedés utáni, sípcsont-középig érő kukorica-torzsák között, hegymenetben, vadlesekkel körülvett szántón való bukdácsolást tudnám feledni (profi hajtókká képeztük magunkat, tapsolással, kiáltásokkal és píjj-jegéssel).
Nekünk is, a 19.8-ból 26.9 km lett és rájöttem, jártam én már így a Cserhátban, hogy jelzés sehol... Sajnos azt hiszem, nemcsak a jelzéseket felfestő Természetbarát csoportokkal és a Cartographiával kell felvenni a kapcsolatot, hanem az önkényes (?) terület-bekerítőkkel: itt kezdődött a mi kálváriánk....Attól tartok, sok helyen újra ki kell jelölni az utakat, nemcsak frissíteni a jelzést... |