Nekem is van hozzáférésem, 2006 óta. Első szóra kaptam akkor először még a GE-export fejlesztéshez, és egyéb segítségeket is, amikor szükség volt rá. Amikor volt ideje Andrásnak rövid idő alatt is sokat segített, nem derogált neki a leglámább problémáimmal sem. De tény hogy volt olyan is, hogy apróságok húzódtak sokáig, mert egyperces beavatkozására is sokszori zaklatás mellett is heteket kellett várni.
Mindebből különféle tanulságokat lehet levonni: lehet fújni Andrásra múltbéli vagy mostani szerepléséért, vagy fel lehet ismerni, hogy egy kiterjedt, nemzetközileg ismert és ezzel arányos létszámú és komolyságú fejlesztői csapat által készített rendszerben attól függetlenül nagyobb a potenciál, hogy most egy adott területen hol tart. Meg hogy a garantált és teljes szabad felhasználás miatt gondolom megvan a lehetősége akár a tuhuban megszokott kimenetek gyártásának, aminek maga a tuhu is lehetne a gazdája.
Egyébként virágozzék minden virág, én sem OSM-re, hanem tuhura fogom rajzolni valszeg még az idei trackjeimet, de évekkel kell előre gondolkozni, újrapozícionálni a tuhut - épp azért, hogy esetleg ne temetni kelljen véglegesen. Erre figyelmeztetett mindössze András, akin mellesleg lényegében egy személyben múlott, hogy egyáltalán itt és ezekről a dolgokról most veszekedhetünk/vitázhatunk, és aki egyesek szerint most veri szét a tuhut, ahelyett hogy kukoricán térdepelne, és ez nemhogy nem elegáns, de nem igaz.[ előzmény: (67967) Kolesár, 2014.05.30 10:36:28] |